A Kárpát-medencét elég egyértelműen kirajzolta a Jóisten – a trianoni határok odafentről láthatatlanok

A múlt század 80-as, 90-es éveiben készült sci-fikben repülő autók, bolygó-, sőt galaxisközi utazások szerepeltek, de az internetet és a számítástechnikának az életünket ennyire alapjaiban átalakító következményeit nem jósolták meg előre. Gagarin 1961-ben jutott fel elsőként a világűrbe, nyolc évvel később az amerikaiak már a Holdon voltak, és nem telt el húsz esztendő az első kilövéstől, magyar ember keringett a Föld körül az űrállomáson.

aki talán sokkal inkább személyes ismerősünkké vált, mint Farkas Bertalan. Annak idején a küldetés létét is eltitkolták előlünk, az esti tévéműsort szakították meg, hogy közöljék, mi történt. Az egész ország döbbenten értesült róla, hogy magyar megy a világűrbe. Én gyerek voltam, csak a meglepetést, a váratlan helyzetet érzékeltem.

Annak idején, gondolom, azért titkolták el, hogy ha valami gubanc adódik, csődöt mond a szovjet technika, talán meg se tudjuk soha, mi volt a terv. Ezúttal sokkal inkább felnőttként kezeltek minket.

A miniszterelnök is feltette a kérdést, kicsit talán sugallva is a választ, vajon kell-e egy kis népnek részt vennie a világ – az emberiség – nagy vállalkozásaiban; a tapasztalatok szerintem igen.

mert aki eleve kiszáll, az soha nem érhet el eredményt. Ahogy a politikában, az ideológiák ütköztetésében, a hitünkben is meg kell mutatnunk magunkat, különben átsétál rajtunk a történelem. Szerencsére Rubik Ernő sem gondolta, hogy nem próbálkozik a bűvös kockával, mert azt egy nagyobb országban nagyobb eséllyel fedezik fel.

Tengerpartunk ugyan nincsen, ez sokszor behozhatatlan hátrány a gazdaságban, kereskedelemben, és soha nem leszünk nagy hajós nemzet.

Évezredekig csak az Isten láthatta kívülről, felülről, egyben az egész planétát. Bő fél évszázada ez néhány embernek megadatott. Mi ezt az érzést soha nem fogjuk megérteni, megtapasztalni, de hogy helyettünk páran megteszik, kicsit a miénk is.

Mert azt elég egyértelműen kirajzolta a Jóisten, a trianoni határok odafentről láthatatlanok, mert azt utólag, mesterségesen húzogatták be kétdimenziós papirosokon.

Ez a hazaszeretetnek, tulajdonképpen a konzervatív gondolkodásnak az alapja. Nem az idegent, a más vallásút, más beállítottságút, ismeretlen szokásokat látjuk szépnek, hanem azt, ami a miénk, ami olyan, mint mi. Ha a gyereket, unokát, újszülött rokonokat nézzük, mindig azt figyeljük: kire hasonlít? Rám, anyukára, Béla bácsira vagy tiszta apja? És ha felfedezzük a hasonlóságot, örülünk és szeretjük érte. Ha nagyon eltérő, nagyon más, azt sokkal kevésbé találjuk szeretetre méltónak.

A korábban sosem látott sportolónak is pillanatok alatt a legnagyobb szurkolói leszünk az olimpián, csak azért, mert magyar.

Noha a miniszterelnök rögtön az elején tisztázta, hogy reklámról nem lehet beszélgetni, azért csak megtudtuk, hogy űrhajósunk vitt magával Erős Pistát a kozmoszba. Magyar ember enélkül sem munkahelyi csapatépítésre, sem külföldi nyaralásra, sem űrutazásra nem indul el. Sejtettük, hogy így van, de jólesett a bizonyosság.

Végképp elengedhetetlenné teszi a részvételt az efféle nemzetközi programokban, hogy – ezt Hollywoodtól Manhattanig és Stockholmig mindenki tudja –

Ez a sok gőgös indoeurópai nem fog tudni szót érteni velük.

***

(Nyitókép: Kapu Tibor Facebook-oldala)